"No pain no gain...."

       

          Amikor az ember, élete párjával 2-hónapos intenzív jógázásra szánja el magát, mindezt a messzi Indiában, biztos lehet benne, hogy igen sűrűn fogja tapasztalni az ottani életet. Itt vagyunk már egy jó ideje, kaptunk hideget meleget egyaránt, és kalandjaink bizony nem egy kényelmes, biztonságos nászút hangulatát idézik.  
          Mivel kettőnk közül Ő vállalta a keményebb "beavatást", ezúttal azokról a folyamatokról írok, melyeken Ő ment keresztül. (Itt találjátok Gabi személyes beszámolóját)
      
          Gabi élete (eddigi) legkeményebb jógaképzésének hatására, az átalakulás jelének legkülönösebb testi tüneteit prezentálta. Annyira széles a skála, hogy úgy döntöttünk, mindketten megírjuk a saját szemszögünkből, a saját stílusunkban, hogyan is látjuk ezt a fájdalmas, de csodálatos átalakulást. 

        

          Bizony nehéz a férfiember élete, amikor párja fájdalmainak válik szem és fültanújává. Úgy tűnik, biztonságosabb dolog csak simán jógázgatni, mint jógázni…

Történetünk hősnőjét mintha még az ág is húzná. Testének és lelkének átalakulása hasonlatos a hernyó pillangóvá válásához, vagy a sámán „beavató betegségéhez”.

          Az egész a vállakkal indult. Talán az intenzív vinyászának, vagy az erőteljes, csavaró mozdulatoknak köszönhetően, a karok érzetben úgy eltávolodtak a vállaktól, mintha egy elhasznált játék baba félig leszakadt végtagjai lennének. Nem lehetett jó érzés, ment is a nyüglődés, ahogy az ilyenkor lenni szokott. A karok 3-4 nap alatt visszataláltak eredeti helyükre, kínos, lappangó gyanút hagyva maguk után. 

          Ekkor következtek a térdek. Romantikus, tóparti naplementénk végén már az ölemben utazott történetünk hősnője, de még ekkor is volt ereje leosztani a minket csápolva sürgető parkőrt, aki a haragos szavakra megenyhült, és mély megrendültségében a sípját is kis híján lenyelte. J

          Gabit az élet nem mindennapi megpróbáltatásnak teszi ki mostanában. Két edzője is van ugyanis. Az egyik a jógateremben hajtja a tökéletesség felé, a másik meg alig várja, hogy kézen állítsa, vagy különböző, akrobatikus pozíciókba hajszolja. Mi tagadás nem lennék a helyében… J

Ezek után nem túl meglepő, hogy soron következő testrészként a csukló mutatta meg, mire képes, ha fáj. Lett is nagy nyöszörgés, „mi jöhet még?”, és hasonló kezdetű kérdések, pedig igen csak az elején jártunk még a listának…

          Mindezek oly gyorsan követték egymást, hogy Hősnőnk, nem csak ki sem heverhette, de még jól meg sem szokhatta őket. A csukló szorító fásli még a kezén volt, mikor úgy beakadt a farizma, hogy járásának kecsességét már külön erőfeszítésbe tellett megőrizni. A „gyilkos ászana” egyébként nekem sem vált kedvencemmé (Uttitha Hastha Padangusthászana, könnyen találkozhat vele, aki benéz hozzánk májusban J), bár érdekes módon a derékfájásomra kifejezetten jó hatással van. Tehát, mint említettem, ennyi fájdalom hatására, Gabi járásába a tudatosság kezdett egyre inkább beleköltözni. 
          Ekkor történt, hogy minden óvatossága ellenére nem tudott ellenállni egy bájosan bömbölő, a jámborság illúzióját keltő tehénnek, s bekínálván azt bébi banánhéjjal, kevés híján annak szarván kötött ki. A bamba jószág, azóta is ismeretlen okokból kifolyólag, kinézte magának jótevőjének amúgy is sajgó, bal csípőjét, és, ha az adrenalin nem varázsolja Gabi mozgását ruganyossá és kecsessé, bizony új sportot honosított volna meg a mysore-i, mozgáskedvelők között. Úgy, mint „Tehén elöl fuss jóga..”, „Tehén szarv-masszázs”, „Tehén átugrás” vagy a klasszikus stílust kedvelők számára, gomukhászana.

          Minthogy Indiában vagyunk, csoda lenne, ha bármelyikünk is megúszná emésztési nehézségek nélkül. Bizony jó néhány Zeppelint meg lehetne tölteni azzal a gázzal, mely e nehéz időben keservesen távozik belőlünk, és mint tudjuk, egy kikívánkozó gondolatot nehéz magunkban tartani, különösen, ha az éppen a legnyakatekertebb ászanák közben üti fel fejét… Az igazi jógi azonban puffadás közben is megmutatja, hogy képes megfegyelmezni emésztését, és hősiesen végig csinálja az amúgy is embert próbáló sorozatot.

          Ha lúd, legyen kövér, tisztuljunk, ha már itt vagyunk. A Pancha Karma név alatt futó, öntisztító gyakorlatoknak egyebek mellett létezik egy olyan fajtája is, hogy „addig hánysz, amíg bírsz”. Szegény Gabit erősen megviselte ez a rendkívül alapos és drasztikus, purifikációs eljárás… 


          Gondolatébresztő kérdés, hogy miért is kell az embernek mindezt megtapasztalnia, de akárhogy is van, ha utolér a karma, legjobb, amit tehetsz, hogy tűröd a sorsod. Így tehát, miután egy nehéz éjszakát követően, a harmadik felvonás végén, Hősnőnk bemutatkozott a zöldessárga epének, hajnali 2kor végre nyugovóra térhettünk csatakosra izzadt párnáink között.

          A megtisztulást követő nyugalom azonban túlságosan korán költözött Gabi lelkébe, s ennek köszönhetően, még aznap reggel beakadt nyakkal ébredt lidérces álmaiból. Itt már semmi kétség nem volt, hogy ifjú, jóga-titánunkra enyhén szólva rá jár a rúd.

          Érdekes módon utolérhetetlen tanárunk Vinay, aki minden új panaszra sejtelmesen mosolyogva csak ennyit mond: „hát igen, ez várható volt”, Gabiból mindig közel 100 százalékos teljesítményt varázsol elő, igen csak fokozva ezáltal a társaság kollektív elismerését. Egy egész napos „jóga-maraton” után, este már joggal készülünk a reggeli biztos halálra, Vinay azonban újfent kihozza tanítványából a nőstényoroszlánt. A vizsga előtti stressz-parádé olyannyira megedzette Gabi idegrendszerét, hogy a neves nap elszánt, tüzes tekintetével mindenkit egyaránt lenyűgözve és megdelejezve, hibátlanul nyomta végig a sort, úgy, hogy a megfelelő légzést betartva, kedélyesen osztogatta az instrukciókat, miközben mi véres verítékünkben úszva küzdöttünk az életünkért.

          Úgy látszik, tényleg teher alatt nő a pálma. Békésen mennek a jóga órák, egyik tünet követi a másikat. A „mi jöhet még?” kezdetű kérdések ekkor már nem az elkeseredés, hanem inkább az őszinte kíváncsiság hangján szólalnak meg. Tényleg, mivel nem volt még bajunk?  És a kérdésre egyből érkezik is a válasz. Most az altesti nyirokcsomók adják tudtunkra létezésüket, enyhe kidudorodás formájában. Talán jobb lett volna nem kérdezni…  Az mindenesetre kiderült, hogy van még a testben egy két dolog, ami lázadhat az intenzív jóga kiképzés ellen.

          A nyirokcsomók épp csak beköszöntek, máris megmutatta magát az eddigi leglehetetlenebb tünet. Kőkeményen gyakorló, mindenre elszánt hősnőnk pránajámázás közben úgy meghúzta (intercostalis) bordaközti izmát, hogy azóta, még a levegővétellel is óvatosan kell bánnia. Mindezek ellenére, a gyakorlás közben, eme fájdalmak és nehézségek varázslatos módon nem mutatkoznak. Mikor kérdeztük Vinayt, melyik mozdulattal kell most vigyáznunk, mi az az ászana, amit esetleg, a gyógyulás idejére teljesen mellőznünk kell, huncut mosollyal csak ennyit mondott: „a légzés…”

          Még mielőtt bárki is azt gondolná, hogy e nem mindennapi „tünet-arzenált” én csupán kedélyesen mosolyogva szemléltem, el kell mondjam, hogy az intenzív gyakorlást bizony engem sem kímélt. Az elején még büszke voltam rá, hogy egyre, másra sérülő csapattársaim közül egyedül nekem nem volt semmi bajom, végül azonban egy reggel arra ébredtem, hogy a jobb oldalam még a legártalmatlanabb törzscsavarástól is erős sajgásba kezd. Mintha egy gonosz manó, az éj leple alatt egy csinos, kis lándzsa hegyet helyezett volna el benne nagy alapossággal. Nem is a csavarás, inkább a vissza út gyötört meg. Kellett nekem büszkélkedni… Most aztán vigyázhattam én is minden mozdulattal.

          Közben Gabinak kattogni kezdett a jobb csípője, így aztán, mikor épp nem jógáztunk, olyanok voltunk, mint egy Indiában nyaraló, nyugdíjas pár.

          Miért kell ennyit szenvedni a jógatanulásért? Hogy fogjuk mindezt otthon átadni, ha mi magunk sem éljük túl? Akar majd bárki is két "roncstól" jógát tanulni?!  

          Szerencsére Vinay azt mondja, ezek a tünetek most jönnek ki az átalakulás elkerülhetetlen velejárójaként, s ha jó munkát végzünk, többet nem lesz velük bajunk. Annyi a dolgunk mindössze, hogy a most megmutatkozó, gyengébb területeket megeddzük. Ez most a feladat. Ha egy „jóga sérülés” következtében teljesen leállsz, a tested megszokja, hogy sérült, és nem fog dolgozni a valódi gyógyuláson. Ha megfelelő módon, és kellő óvatossággal tovább gyakorolsz, a regenerálódás jóval gyorsabb és teljesebb lesz. 

          Gabi tünetei folyamatosan enyhülnek, s teste egyre inkább kezd szelleme uralma alá kerülni. Az oldalfájásom egy korábbi sérülésem kiújulása lehet, és úgy érzem, a gyógyír épp az azelőtt túlélésre menő, mára viszont már jóleső pranavashya sorozat gyakorlása lesz.

          Hősnőnk sikeresen levizsgázott, a tanfolyamnak vége. Most az, az új kihívás, hogy tanár nélkül is legyen fegyelmünk folytatni a gyakorlást. Jelen pillanatban ez igen nehéz, mert épp egy dzsungel béli házikó inger-gazdag környezetében időzünk majmok, vadkutyák, tigrisek, bivalyok és elefántok társaságában. Minden reggel iszonyatos lármára ébredünk, ahogy az erdő ébred körülöttünk, de nyugodtan mondhatom, hogy a gyakorlás még így is tartogat számunkra izgalmakat J.

          Dzsungel-béli kalandjainkról hamarosan új beszámoló érkezik.